A boríték átsiklott a fényes tölgyfaasztalon, és olyan halkan állt meg a tányérom mellett, hogy egy pillanatra szinte udvariasnak tűnt. Robert Harper még egy pillanatig rajta tartotta két ujját, mintha azt akarná, hogy megértsem a benne lévő számot, mielőtt egyáltalán ránéznék. Vele szemben Margaret a csillár alatt ült azzal a higgadt, vidéki klubos mosollyal, amit a nők akkor viselnek, amikor már eldöntötték, hogyan zárják az estét. A férjem a vizespoharát bámulta. Halk dzsessz szűrődött be a nappaliból. Kristály. Lenvászon. Katonai precizitással elhelyezett evőeszközök. Ez az a fajta vacsora volt, ahol senki sem emelte fel a hangját, de minden mondat tárgyalásra készült.
A boríték átcsúszott a fényes tölgyfaasztalon, és megállt előttem. Robert Harper keze egy pillanatig rajta maradt, mintha meg akarna győződni…